Az éjszakai merülésnek különös hangulata van. Ráadásul olyan élőlényekkel találkozhat ilyenkor a búvár, amelyekkel napvilágnál soha. Fényképezni szeretnék ilyen állatokat. Lassan beöltözök, és a vízbe gázolok. A milliónyi csillag és az Újhold gyenge fénye is elegendő ahhoz, hogy a víz alatt a tárgyak és a terep körvonalait érzékelni tudjam. A fotótéma megkereséséhez azonban egy erős fényű lámpát viszek magammal

 

A korallágak végére már kiültek" a tengerililiomok, ezek az élő kövületnek számító tüskésbőrűek /Őseik olyan nagy tömegben éltek a Jura-kori tengerekben, hogy tetemeik képezik számos hegyvidék, például az Alpok vonulatának mészkő anyagát/. A liliomok az áramlatra merőlegesen széttárják pillás karjaikat, így szűrögetik ki a vízből a táplálékukat: planktonszervezeteket és szerves törmeléket. A legkülönbözőbb színekben és mustárzatban pompáznak. Nincs közöttük szinte két egyforma egyed. A lámpám erős fényét nem tűrik, lassan összepöndörítik a karjaikat és így már kevésbé mutatósak. A fényképezéssel igyekezni kell! Máskülönben mutatós és hálás fotótémák.

 

A liliomok közt válogatva aztán egy másik tüskésbőrűre leltem, az ágaskarúak rendjébe tartozó gorgófőre /Astroboa nuda/. Ez a "sci-fi"-be illő "szörnyeteg" eléggé ritka, így nem könnyű vele találkozni. Ha mégis, akkor az csak éjszaka lehetséges. Ekkor jön elő, ugyanis a rejtekéből, hogy táplálkozzon. Tápláléka megegyezik az előbb említett rokonáéval. Alakját tekintve egy 5-6 cm nagyságú lapos korong, amelyből hat rövid kar ágazik ki. E rövid kaok aztán kettéágaznak és elérik akár a 70 cm hosszúságot is. A korongforma test alján van a szájnyílása, akárcsak a többi tengeri csillagnak. A hosszú karok két oldalán mintegy 30 pillás kacsot találunk, ezeken akad fenn a táplálék. A szétterjesztett karok mintegy 120-140 cm átmérőjű "hálót" alkotnak, amely egy igen hatásos fogóeszköz. A csoport képviselői között akadnak színpompás fajok – narancsvörösek, ibolyaszínűek -, de általában sárga vagy krémszínűek. Az életmódjukról, szaporodásukról igen keveset tudunk annak ellenére, hogy a sekélyebb, 10-20 méteres mélység lakói. A gorgófők igazi kozmopoliták? Minden trópusi tengerben megtalálhatók.

 

A gorgófő után újabb fotótémát kerestem. Időnként kikapcsoltam a lámpát, hogy a tengervillódzásban gyönyörködjek. Ez a fényjelenség mikroszkopikus méretű egysejtűektől ered. Ezek a parányi lények minden mechanikus ingerre, így a víz intenzívebb mozgására, a hullámzásra is tizedmásodpercnyi fényvillanással reagálnak. Mivel igen nagy számban élnek a tengerben, szinte folyamatos és igen megkapó látvány ez a "lidércfény". Ahogy úszom, látom testem körvonalát, egy heves kézmozdulattal szikraesőt keltek. Víz alatti tűzijáték.

 

Miután a szemem hozzászokott a sötétséghez, az egyik koralltömbnél erős és folyton mozgó fénypontokat fedeztem fel. Közelebb úszva még furcsább volt a látvány: mintha két manó mászkálna fel-alá, parányi foszforeszkáló szemüvegben. A lényből semmi, csak a két "szemüveg" volt látható. Nem tudtam, hogy mi lehet ez, ezért bekapcsoltam a lámpámat. Két riadt halacskát láttam, amint korallbarlangjuk mélyére menekülnek. Eloltottam a lámpát és várakoztam. Szemem ismét hozzászokott a sötétséghez, a két halacska pedig lassan előóvakodott. Fel-alá úszkáltak, néha "pislogtak" a lámpáik. Olyanok voltak, mint két élő fényorgona. Megfigyeltem az útvonalukat, amelyben volt valami rendszeresség. Így lesbe álltam a fényképezőgéppel és egy jónak vél pillanatban exponáltam. A vaku iszonyatosat villant, utána percekig szinte megvakultam. Hogy a halak ehhez mit szóltak, azt nem tudom. Mire a látásom visszatért, halacskáim már tovább rótták köreiket. Időnként "biluxoltak" egymásnak, majd amikor egy harmadik, kisebb "szemüveges" is megjelent, azt közös erővel elkergették. Tehát revírtartó faj: védelmezi a saját territóriumát. Mint később az irodalomból megtudtam, a lámpáshallal /Photoblepharon palpebratus/ hozott össze a jószerencsém. Ez a hal csupán 8-10 cm nagyságúra nő. Barlangok mélyén tartózkodik, igazi homálykedvelő faj. Erre utal a méretéhez képest igen nagy szeme is. Lakóbarlangjától csak éjszaka óvakodik elő, táplálkozni. Szemei alatt félhold alakú világító szerve van. A nevét erről kapta. Ebben a szervében fénybaktériumok tenyésznek. Ezek fejlesztik az erős, foszforeszkáló fényt. A világítószervét a hal egy pigmenthámmal le tudja fedni, a lámpását "eloltani" .A lámpás szerepét pontosan még nem ismerjük. Valószínűleg a veszély jelzésére és a társak, párok egymásrátalálására, vagy a zsákmányállat észlelésére szolgál. Ha a világtószervet a halból kioperálják, az még jó ideig tovább világít. Ezt a jelenséget a malájok a halászatnál felhasználják: a világítószervet horogra tűzik éjszakai csaléteknek.

 

Még egy ideig elgyönyörködtem e lidérces látványban, aztán ideje volt már a merülést befejezni. Elégedetten tértem a táborba: a Tenger ismét nyújtott valami új, felejthetetlen élményt. A matracomon elnyúlva a csillagos eget bámultam, lábamnál egy-egy kóbor, partrafutó hullám sóhajtott gyengén. Így nyomott el az álom, miközben a csillagokkal takaróztam.

 

Kenéz György