Kegyeletsértés
A mélymerülések során bekövetkezett balesetek statisztikái világszerte azt mutatják, hogy vagy viszonylag tapasztalatlan búvárok az áldozatok relatív mélymerülés miatt (ez olyan mint gépkocsival a relatív gyorshajtás), vagy tapasztalt merülésvezetők, oktatók, akik azt hiszik: ők büntetlenül hághatják át az élettani és technikai törvényeken alapuló ésszerű határokat.
A tények sajnos a magyar búvárok esetében is azt igazolják, újra és újra akadnak olyanok, akik azt hiszik: azzal lesznek „nagyobb” vagy „jobb” búvárok, hogy 70, 80, 90 méterre vagy netán még mélyebbre merülnek sűrített levegővel. Azt hiszik, hogy ez valamiféle nagy tett, netán sportteljesítmény. Ne áltassuk magunkat: a szabadidős búvárkodás nem teljesítménysport! Sokkal inkább „szellemi” és persze technikai sport. Már a kezdő búvár is tapasztalhatja: csak szájába kell venni a tüdőautomata csutoráját és játszi könnyedséggel átléphet bármely relatív, vagy abszolút mélységi határt. Olyan egyszerű ez, mint az autóban a gázpedált nyomni. Ahhoz még egy fél téglának is van elég „felkészültsége”. Azután ha sorban átlépjük az ajánlott sebességhatárokat, egy darabig még elegendő lehet a tapasztalatunk vagy a szerencsénk a hibák korrigálásához, de egy előre pontosan nem tudható határon túl a természeti törvények már nem biztosítanak elegendő „fékutat”.
Tudnunk kell, aki különlegesen mély merüléseivel dicsekszik az eleve gyanús személyiség, az nem is igazi sportember, hiszen rossz példát mutat tapasztalatlanabb sporttársainak. Az oktatás során sajnos nem egyszer én is tapasztaltam: még egyes merülésvezetőknek vagy oktatóknak sincs elegendő ismeretük a 40-50 méternél mélyebb merülések élettani és technikai veszélyeiről. Ilyen mélyen ugyanis a világ már nem „lineáris”, nem ugyanazok a törvényszerűségek érvényesek továbbra is mint feljebb, amiket a különböző oktatási anyagok tartalmaznak.
Sajnos itt nincs helyem arra, hogy a nitrogénnarkózis (amely eléggé közismert, de alábecsült jelenség), a széndioxid- és az oxigénmérgezés észrevehető és észrevehetetlen hatásairól, valamint mindezek konvergenciáiról, a búvár adaptációs lehetőségeiről, a búvárreflexről, a technikai problémákról és még sok egyébről beszéljek. Itt most csak azt a – meglehet nyers – véleményemet szeretném elmondani, ami az utóbbi évek jó néhány búvárbalesetét megismerve már többször kikívánkozott belőlem. Vegye végre tudomásul minden búvár: aki sűrített levegővel 70 méternél mélyebbre merül az vagy egy hiú, de tudatlan bunkó, vagy tudatos öngyilkosjelölt. Aki pedig ilyenre a társát is ráveszi az potenciális gyilkos, aki – mint az orosz rulettben – maga (is) lehet az áldozat. És ha az ilyen baj nélkül visszatér a felszínre, akkor sem jobb búvár egy fikarcnyival sem annál aki ilyen merülésre nem vállalkozik.
Világos beszéd?
Násfay Béla -- CMAS***oktató
(Búvárinfó 1998. június-július)