A mesterséges levegő használata akkoriban még rendkívüli újdonságnak és a technikai búvárok kizárólagos és misztikus eszköztárába tartozónak látszott. Alaposan tévedtem és immár arra vetemedem, hogy a misztikus ködöt oszlassam és a Nitroxot a „majdnem újszülött” búvároknak is ajánlani merjem. 

 

A Nitrox a nitrogén és az oxigén tetszőleges arányú keveréke, de találkozhatunk az EANx megnevezéssel is (Enriched Air Nitrox), amellyel egyes helyeken a 21%-nál magasabb oxigéntartalmú Nitrox keverékeket illetik. Bármelyik megnevezés melletti szám az oxigén  %-os arányát jelenti. A Nitrox 40 (EANx 40) például azt jelenti, hogy a gázkeverék 40% oxigént, 59% nitrogént és 1% nemesgázokat tartalmaz, hiszen a keveréket általában levegőből állítják elő.

 

Ha „a rómaiak” nem is, de Paul Bert már 1878-ban felfedezte a zsilipelés nélküli merülési idő meghosszabbodását oxigénnel dúsított levegő esetén. Ő persze még a nehézbúvárok merülésének fiziológiájával foglalkozott. A hivatásos könnyűbúvárok körében, Franciaországban és az USA-ban a múlt század 50-es éveinek végén kezdték használni a Nitroxot. A szabadidősportot űző, vagy másként mondva kedvtelésből merülő búvárok körében Észak-Amerikában sokkal hamarabb -- már a 80-as évek végén, a 90-es években -- elterjedt a használata, mint Európában. Különösen a NOAA (National Oceanic and Atmospheric Administration) és Dr. Morgan Wells tett ezért ott sokat. Szabványosították a NOAA I  (Nitrox 32) és NOAA II (Nitrox 36) gázkeveréket, amelyeknél tehát a levegő 21%-os oxigén tartalmát 32% illetve 36%-ra növelték, és kidolgozták a hozzájuk való merülési táblázatokat is. Ugyanakkor Európa több meghatározó országában nemrégiben még minden olyan gázkeveréket, ami 21%-nál több oxigént tartalmazott, a szabványok és jogszabályok szerint a tiszta oxigénnel megegyező szigorúsággal kellett kezelni, s ez alaposan késleltette a Nitrox elterjedését. Ma már sokkal ésszerűbbek, mondhatni liberálisabbak az előírások szerte Európában, és így nálunk is.

 

Mint tudjuk az oxigén, bár maga nem ég, az égést erőteljesen táplálja. Olyannyira, hogy a tiszta oxigénnel érintkezésbe kerülő szerves anyagok, pl. szennyeződések, kenőanyagok, gumialkatrészek könnyen lángra lobbanhatnak, ami nagy nyomású berendezéseknél, felszereléseknél könnyen robbanáshoz vezethet. Nem csoda hát, ha az oxigén számára tiszta, veszélytelen utat biztosító készülékeket szigorú előírások szabályozzák. Ha az oxigén részaránya legfeljebb 40% (Nitrox 40), akkor a merüléshez ugyan oxigéntiszta palackot kell használnunk – erre a különböző töltési, tárolási eljárások biztonságossága miatt van szükség --, de egyébként gond nélkül használhatjuk a hagyományos sűrítettlevegős légzőautomatánkat és egyéb felszereléseinket. (Vannak azonban olyan országok – pl. Németország --, ahol megkövetelik az oxigéntiszta légzőautomatát is.) A Nitroxos palackok beszerzésének, kezelésének és töltésének gondja nem minket terhel, hanem a bázisokat, szolgáltatókat terheli. 

 

Előnyök és hátrányok     

 

Azt már az újsütetű búvárok is tudják, hogy a merülés időtartamát és mélységét mindenek előtt a belélegzett levegőből a testszöveteinkben felhalmozódó, testnedveinkben oldódó nitrogén korlátozza. Ugyanis lassú, illetve fokozatos feljövetellel elkerülve a veszélyes buborékok képződését, e fölös nitrogén mennyiséget is ki kell tudnunk lélegezni. Könnyen belátható, hogy ha a belélegzett gázkeverékben kisebb a nitrogén részaránya, mint a levegőben (például a Nitrox 36-ban 78% helyett 63%), akkor kisebb a résznyomása is, tehát azonos nyomás (mélység) és idő alatt kevesebb nitrogén halmozódik fel a szervezetünkben. 

Milyen előnyök származnak ebből? Ha valaki valamilyen Nitrox-al, de levegős táblázat, vagy komputerprogram szerint merül, lényegesen nagyobb lesz a védelme a dekompressziós problémákkal szemben. Életszerűbb azonban, ha valaki Nitrox-al, és hozzá illő komputerprogram vagy táblázat szerint merül. Ekkor a szervezete ugyanakkora nitrogén telítettséget érhet el, mintha levegővel merülne, de meghosszabbodnak a nullazsilip (angolul: no deco) idejei – azaz növekedhet a hasznos merülési ideje --, és ez igaz az ismételt merülések esetében is. A zsilipelési kényszer nélküli merülési idő növekedés igen jelentős lehet. Például Nitrox 32 használatánál ez az időnyereség 12 méteres mélységben 59%-os, de még 39 méteren is eléri a 33%-ot. A megnövekedett merülési időt természetesen csak akkor tudjuk kihasználni, ha a gázellátást győzzük palack-kapacitással.

 

A Nitrox használatból persze adódnak hátrányok is, nagyobb részt a töltőállomások számára, de kisebb részben a búvárok számára is. Ez utóbbiak számára a Nitrox sokszor drágább, mint a levegő, bár egyre több helyen már felár nélkül adják, köszönhetően egyre egyszerűbb és gazdaságosabb előállításának. A búvároknak részben más felszerelést kell használniuk, amint azt már említettük. Sokan hátránynak tartják, hogy használatát többnyire még külön szaktanfolyamon kell elsajátítani, bár ez a jövőben bizonyára megszűnik, de erről még szólok. Végül, de egyáltalán nem utolsó, sőt inkább első sorban: az említett Nitrox keverékektől már viszonylag kis, 30-40 m-es mélységben – ha csak néhány méterrel túllépjük az adott keverékre megadott maximális mélységet -- oxigénmérgezést lehet kapni. Ez az egyetlen komoly hátrány, amelyet kicsit részletesebben meg kell tárgyalnunk.

 

Az oxigénmérgezés elkerülése

 

Amint azt tanultuk, az oxigénmérgezés veszélyes dolog, mert szinte előjelek nélkül 1-2 percen belül bekövetkezhet a központi idegrendszer (angolul: CNS) mérgezése, ami görcsrohamba torkollhat és fennáll a fulladás veszélye. A levegőben megszokott 21%-nál nagyobb oxigénkoncentráció (azaz, ha az oxigén részleges nyomása meghaladja a 0,21 bar-t) a nyomás és az időtartam függvényében mérgezővé válhat. A kritikus értéknek tartott 1,6 bar részleges nyomás felett már kb. 45 perc után felléphetnek az oxigénmérgezés tünetei. Nehéz munkánál, hidegben, stresszhelyzetben, már az 1,4 bar részleges nyomás meghaladása is mérgező lehet. Nem csoda hát, ha a kedvtelési célból merülő búvároknál az 1,6 bar parciális nyomásértéket sosem szabad meghaladni, de ajánlott – sőt egyes oktatási rendszerekben előírt -- az 1,4 bar határérték betartása. 

 

Mármost nézzük meg, hogy az amatőr búvároknál használatos két szabványos Nitrox  keverék hol éri el az említett határértéket. A 36% oxigént tartalmazó Nitrox 36-nál: 1,6:0,36= 4,44 bar-nál, azaz kereken 35 m mélységben, a Nitrox 32-nél pedig: 1,6:0,32=5 bar-nál, azaz 40 m mélységben. Ez tehát azt jelenti, hogy ilyen keverékek használatakor a búvár számára maximum 35 m, illetve 40 m mélyen a fenék áttörhetetlenül „le van betonozva”. Logikus tehát, hogy az oxigén %-os arányát nemcsak a töltéskor, de a merülés előtt nekünk is műszerrel, gondosan ellenőriznünk kell, mert néhány %-os eltérés is veszélyes lehet ha nem tudunk róla. A szolgáltatóknál minden Nitroxos palackot el kell látni egy írható címkével, amelyen fel kell tüntetni a töltés dátumát, a gázkeverék nyomását, oxigén %-át, és az abból kiszámított maximális merülési mélységet (angolul: MOD) és a töltést, illetve az analizálást végző személy aláírását. Merülés előtt a felhasználó búvárnak is a szolgáltató (vagy saját) műszerével újra kell ellenőriznie a Nitrox oxigén %-át és azt aláírásával tudomásul venni.   

 

Van az oxigén belégzésének egy csak hosszabb távon fellépő mérgező hatása is, még alacsonyabb részleges nyomások esetén is. Ezt olyan táblázat, vagy búvárkomputer segítségével kell figyelemmel kísérni, amelyek az oxigén részleges nyomása (PO2) és az eltöltött idő függvényében megadják az oxigén veszélyeztetettség mértékét (angolul: OTU) %-ban. Ismételt merülésnél a százalékok ugyan összeadódnak, de értékük 90 percenként feleződik. Az 50% veszélyeztetettséget meghaladó merülés esetén aznapra ne tervezzünk ismételt merülést.

 

Merülés Nitrox 21-el

 

Az eddig elmondottak első hallásra talán kissé ijesztőnek tűnhetnek, pedig a gyakorlatban ezek egyszerűen megtanulható és betartható dolgok. Az oxigénmérgezés lehetősége mégis olyan tekintélyt parancsoló veszély, amely az egyébként  könnyelműségre hajlamos búvárokat is a maximális merülési mélység (MOD) és a nullazsilip idők betartására készteti. Legalábbis világszerte ez a tapasztalat. A Nitrox keverékeknek, mondhatni, tekintélyük van, sajnos egy kivételével. 

 

Amikor közel tíz évvel ezelőtt egyszer előadást tartottam a „Tengeri Só” keretében és kérdést intéztem a mintegy 200 fős hallgatósághoz, hogy ki merült már Nitroxal, bizony csak néhány kéz emelkedett a magasba. Akkor ez még nálunk igencsak újdonságnak számított és a „technikai búvárkodást” megillető (?) áhítat lengte körül. Aztán azt kérdeztem, hogy ki merült már Nitrox 21-es gázkeverékkel? Egy ideig csönd volt, majd az egyik búvároktató lassan feltette a kezét. Aztán hirtelen egy rakás kéz emelkedett a magasba és kitört a nevetés. Bizony, a jó öreg levegőnk természetes Nitrox keverék. Csak sajnos nincs olyan tekintélye, mint a mesterségesen oxigénnel dúsított társainak. A MOD a levegőnél 56 m mélységben van, ha 1,4 bar részleges nyomással számolunk, és 66 m-en 1,6 bar határérték esetén. Csakhogy ezeket a mélységeket jó néhány búvár nem tiszteli és felelőtlenül túllépi. Pedig a levegőnél 30 m-nél mélyebben már a nitrogén miatt is felléphet probléma – a nitrogén narkózis, vagy más néven mélységi mámor --, sőt 60 m körül a széndioxid mérgezés is. Az oxigénmérgezés elvben 70 m után felléphet, legfeljebb csak a rövid ott tartózkodási idő miatt ússzák meg az ezt a határt is túllépők. Az öreg Nitrox 21-et ajánlatos lenne ugyan úgy tisztelni, mint újabb keletű társait.  

 

Következtetések

 

A 40%-nál alacsonyabb oxigén tartalmú Nitrox keverékekkel ma már lényegében ugyan úgy merülhetünk, mint a sűrített levegővel, mégpedig nagyobb biztonsági tartalékkal – mondhatni, egészségesebben --, illetve jobb merülési idő kihasználással. Csupán meg kell tanulnunk miért és meddig merülhetünk egy adott keverékkel, hol van szükség oxigéntisztaságra, hogyan kell műszeresen is ellenőriznünk a gázkeverék oxigéntartalmát, és milyen korlátai vannak a hosszú időtartamú illetve az ismételt merülésnek. A gyakorlatban egy Nitroxos merülésre beállítható búvárkomputer mindebben nagy segítséget nyújt. 

 

Egyáltalán nem érzem merészségnek kijelenteni: bebizonyosodott, hogy ezek az alacsony oxigéntartalmú Nitroxok a szabadidejükben sportoló, kedvtelésből merülő könnyűbúvárok mindennapi használatára alkalmasak, beleértve a kezdőket is. Ma már minden oktatási rendszer megengedi az alapfokú, nyíltvízi végzettséget megszerző búvároknak, hogy haladéktalanul, vagy némi merülési gyakorlat megszerzése után elvégezzék az alapfokú Nitrox búvár szaktanfolyamot. Erre szeretnék is biztatni minden újsütetű búvárt, mert ezt tartom az első számú és leghasznosabb szakismeretnek. De nem hiszem, hogy tévednék abban: az alapfokú Nitrox ismeretek előbb-utóbb világszerte az alapfokú tanfolyamok tananyagába fognak kerülni.

 

A 40%-nál magasabb oxigéntartalmú Nitroxokat, meg az egyéb gázkeverékeket egyelőre még hagyjuk meg a technikai búvárok eszköztárában. De, hogy mit hoz a jövő és meddig…, azt én sem tudom.

 

 

Násfay Béla