Máshol már említettük, hogy a Korall Természetbarát Búvár Klub alapító és többnyire még most is aktív búvárainak múltja 1965-ig, az FTSK Budapest Víz alatti Kutatócsoport, a későbbi Delfin Könnyűbúvár Szakosztály megalakulásáig nyúlik vissza. Tekintsünk erre vissza egy kicsit részletesebben, mert az események sora majdhogynem végig kíséri a hazai könnyűbúvár sport és víz alatti tevékenység egész történetét.

 

Rádai Ödön tudományos kutatóként 1953-ban megtette az első lépéseket, de a szervezett búvárkodás csak 1958-ban indulhatott meg egy félkatonai szervezet, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség keretében. Akkoriban még nem volt lehetőség polgári kezdeményezéssel társadalmi szervezetek, vagy akár sportvállalkozások alakítására és még a szomszédos u.n. „szocialista” országokba való kiutazást is erősen korlátozták. Az MHS-en kívül ekkoriban legfeljebb kisebb barlangkutató búvár csoportok alakultak különböző állami szervek (hidrológiai, egyetemi, idegenforgalmi) keretén belül, meglehetősen hiányos felszereléssel, mások szinte felszerelések nélkül, szabad tüdővel, esetleg barkácsolt oxigénes, vagy levegős készülékekkel baráti körben búvárkodtak. 1963-ban feloszlott az MHS központi klubja, és néhány meghatározó tagja a budapesti VTSK természetbarát szakosztályába lépve alkotott egy kis búvárcsoportot. Két évvel később, 1965 márciusában, a Ferencvárosi Természetbarát Sportkörben, tehát ugyancsak a természetbarát mozgalom keretében állt össze két ilyen baráti társaságból és néhány más lelkes fiatalból az FTSK Budapest Víz alatti Kutatócsoport, a későbbi Delfin Könnyűbúvár Szakosztály. 

Az első időkben egyszerű légzőautomaták „gyártása” volt a legsürgetőbb feladat, hogy azokat kisebb méretű ipar palackokra helyezve és oxigéngyárban 125 atm-ig töltve, lehessen idehaza merülni. Talán érezni egy 1966 tavaszán, az erdőkertesi tónál készült csoportképen, milyen érdeklődés kíséri az első „kincseket”, a barkácsolt hát- és szájreduktorokat. A kezdetleges felszerelések és hiányos ruházat ellenére a hévízi mélymerülésektől, a jég alá merüléseken át, a barlangkutatásig mégis sok mindennel foglalkoztak. 1968-ban elsőként átúszták a „Vörös-tenger” ág szifonját az esztrámosi Rákóczi-barlangban, a Tapolcai Tavasbarlangban új barlangkutató felszereléseket próbáltak ki és fényképfelvételeket készítettek, majd 1973-tól ők voltak a Molnár János barlang első kutatói. Kutató munkájukat MKBT oklevelek és térképek dicsérik. Évente egyszer már az Adriához is eljutottak, persze eleinte csak hátizsákos módra, ABC felszereléssel. Részt vettek tengeri vadászversenyen, dunai távúszáson, 10, 30 és 50 órás non stop merülési kísérletekben. Részt vettek természetbarát búvár találkozón Lengyelországban és szerveztek ilyet idehaza 1967-ben a tatai Fényes forrásoknál. A „lengyel kapcsolat” rendkívül hasznosnak bizonyult, mert később rengetek gyári búvárfelszerelést sikerült „importálni”.  A víz alatti fotózással, filmezéssel kísérleteztek, és abban is értek el sikereket, például 1972-ben az Amphora Búvár Clubbal közösen megrendezett első országos könnyűbúvár fotópályázaton. 1968 őszétől 21 éven át rendeztek nagysikerű nyilvános téli műsoros esteket fotó-, film és diaporáma vetítésekkel, előadásokkal, élménybeszámolókkal. 1969-ben először vettek részt a CMAS oktatási szabványok honosításában, de a rendszert a Magyar Könnyűbúvár Szövetség mégsem vezette be, így azután csak klubszinten tartottak egy- és kétcsillagos oktatásokat. Az 1970-es Tisza-völgyi nagy árvíznél a Delfines csapat négy héten át kiemelkedő munkát végzett, érdemeiket kormánykitüntetések jelezték. 1969-től bekapcsolódtak a versenysportba is, először versenybíróként, majd versenyzőként, sőt 1972-től a Delfin Kupa tájékozódási versenyek rendezőjeként is. 1980-ig 30 első helyezés és 10 országos csúcs található az eredményeik között. Meg persze számtalan búvártúra, táborozás, főleg idehaza és ritkábban az Adriánál. A szabadidősportba beletartoztak evezős- és sítúrák, valamint a szélvitorlázás is. 1977-ben részt vettek a Magyar Karszt és Barlangkutató Társulat Víz alatti Barlangkutató Szakbizottságának megalakításában és további munkájában. Azokban az időkben különböző ipari búvármunkák vállalásával tartották fenn a szakosztályt, az egyre növekvő létszámot és persze az egyre bőségesebb felszerelésparkot (autót, kompresszort, szivattyút, csónakot stb.) a túrázáshoz, versenyzéshez, ipari munkákhoz. Mindez persze egyre több munkát és gondot adott, egyre többen voltak, akik elsősorban a saját számításukat akarták megtalálni és már nem a túrázás, kutatás, a búvárkodás élménye és kalandja lett a legfontosabb. Mindenesetre ez az első 15 év volt a Delfin legérdekesebb és legeredményesebb korszaka. Erről az időszakról legtöbbet Z.Vincze György: Ahol a cápa jár c. 1983-as kiadású könyvében és a szakosztály által 1980-ban kiadott Delfin story c. kiadványban lehet olvasni.  Rengeteg nevet lehetne, kellene kiemelni, akik sokat tettek a sikeres fejlődés érdekében. Helyhiány miatt álljon itt csak e korszak vezetőinek neve: Roith György, Maróthy László, Násfay Béla, Szirtes György, a búvármunkák vezetője: Bori Béla, és a vezető edző: Kalmár Béla volt.

Az említett belső gondok és szemléletbeli ellentétek 1979-ben már olyan mértékűek lettek, hogy 1980 elején a teljes vezetőség lemondott és a tagság mintegy felével egy másik szakosztályt akart létrehozni a kerületben, hogy ellentétektől mentes baráti társaságként a régi módon folytassa a búvárkodást. Az egyesületi vagyon megosztását azonban az ellentábor a kerületi sportvezetés segítségével megakadályozta. 1980. tavaszán így 19 búvár elhagyta az FTSK Delfin könnyűbúvár szakosztályát. Köztük volt a Delfin hét alapító tagja és négyen olyanok, akik ugyancsak 15 éve voltak már ott. A miértre ma már felesleges részletesebb választ adni – a könyvben, honlapokon, egyéb kiadványban olvasható magyarázatok egyike sem tartalmazza a maga teljességében az igazságot -- a sebek behegedtek. A kivált és közös munkával szerzett vagyonukból kisemmizett búvárok olyan új szabadidősport klubot akartak létrehozni, amelyben a természet és a vízfelszín alatti világ szeretete, valamint a barátság a legfőbb összetartó erő. Az új klub 1980. június 17-én Budapest V. kerületében alakult meg Korall Természetbarát Búvár Klub néven.

1980 után a régi FTSK-s búvárélet szelleme jobbára a Korall TBK-ban élt tovább. Egyrészt mert saját felszerelésükön túl semmijük sem maradt, csak a gazdag tapasztalatuk és a szabadidősport, természetjárás jellegű búvárkodás szeretete, másrészt mert baráti közösségben így is jól érezték magukat. A 80-as években – részben sportkikérővel -- emlékezetes táborozásokon és túrákon vettek rész hazai vizek és az Adria partján. Komolyabb felszerelést nem kívánó búvármunkákból (pl. stégépítés, felmérések, szakvéleményezés) csak annyit végeztek, amennyi a klubfenntartás minimális rezsijéhez szükséges volt és később közös vagyonként csak egy kompresszort és egy diavetítő felszerelést vettek. Az egyik legérdekesebb szakértői munkájuk a csillebérci kísérleti atomreaktor víz alatt tartott fűtőelemeinek fényképezéséről szólt. A víz alatti fotózás és filmezés régen is kedvelt foglalatosságuk volt, ma is itt tevékenykedik közel tucatnyi ismert, sőt neves búvárfotós. 

A nemzetközi színvonalat elérő fotósaik közül például Násfay Béla 1995-ben a CMAS Búvárfotós Világkupán 5. helyezést, Gulyás Zsolt pedig 2002-ben a CMAS Búvárfotós Világbajnokságon ezüstérmet szerzett. De számos egyéb díj, könyv, naptár és publikáció őrzi a klub búvárfotósainak munkáját. 1984-ben emlékezetes, 6 fős klubtúrájuk volt az akkor még alig „felfedezett” Maldív-szigetekre, közülük hárman, két évvel később az ausztráliai Nagy Korallgátat is bejárták. 1995-től klubtagjaik szinte minden évben a Vörös-tengeren a Ras Mohammed Nemzeti Parkban táboroztak, de megfordultak a Karib-tengertől Indonéziáig számos más helyen. A 90-es évek elejétől, elsősorban Roith György révén, jelentős szerepet játszottak a Magyar Búvár Szövetség megújulásában, vezetésében és a CMAS oktatási és minősítési rendszer hazai bevezetésében. Az MBSZ-CMAS alapminősítő bizottságának vezetője 1991-ben Násfay Béla lett (tagjai: Czakó László, Ivanics István, Roith György, Surányi Csaba), és összesen 461 búvár valamint 30 búvároktató minősítést adtak ki.  1992-ben a Klubon belül is megindult a korszerű továbbképzés és az utánpótlás oktatása, 2000-től a Korall Búváriskola már elismert oktatási helyként működik. A Korall vezetői az elmúlt több mint 30 év alatt Szirtes György, Roith György és Borbás Gyula voltak, jelenleg is Szirtes az elnök. 

Az élet különös fintora, hogy manapság a Delfinben egyetlen olyan aktív búvár van, aki a szakosztálynak 1980 előtt is tagja volt, a Korallban 13 ilyen búvár működik, köztük az FTSK Budapest Víz alatti Kutatócsoport 5 alapító tagja. De ez nem baj, vagy érdem, csak „történelmi” tény. A lényeg az, hogy e két társaság tevékenysége több mint 45 éven át aktív, eredményes, emlékezetes és tanulságos része a magyar búvártörténelemnek. 

 

Násfay Béla