A vízfelszín alatti világba légzőkészülék nélkül, egyetlen lélegzetvétellel merülve – azaz szabadtüdővel -- lehet legegyszerűbben belekóstolni. A jobb búvároktatási rendszerek is ezzel kezdik a kiképzést. Ehhez elegendő az ABC felszerelés: a búvármaszk, az uszony és a légzőcső. (Igaz, több oktatási rendszer -- biztonsági okokból – a búvárkést is az alapfelszerelésekhez sorolja.) E felszereléseinket légzőkészülékes merüléseknél is használhatjuk, legfeljebb az uszony típusa kíván némi megfontolást. 

Mivel az ABC felszereléseknek testi adottságainkhoz kell igazodniuk, saját magunknak kell gondosan kiválasztani a legmegfelelőbbet.

 

A búvármaszk

 

A maszk bűvös ablak, amellyel úgy látunk a víz alatt, mintha akváriumba pillantanánk. Ha szemüvegesek vagyunk, eleve a cserélhető, gyárilag dioptriás üveggel ellátható, kétablakos maszkok között válogassunk. (A maszkba illő szemüveglencsék olcsóbb, de némi barkácsolást igénylő megoldásáról a Submarine 2001. tavaszi számának 6. oldalán írtunk.) Egyébként bármely forma és szín megfelel, de tudnunk kell, hogy a maszkon elhelyezett szelep és oldalablak inkább csak árat és méretet növelő, felesleges dolog. A választás legfontosabb feltétele az arcunkra való illeszkedés. Ennek jóságát úgy ellenőrizhetjük, hogy a maszkot a pánt használata nélkül az arcunkra helyezzük és az orron át „kiszívjuk” belőle a levegőt. A maszknak így legalább  négy-öt másodpercig az arcunkon kell maradnia, anélkül, hogy kézzel fognánk. Ezután a pánttal is erősítsük fel az esélyes maszkot és próbáljuk ki, jól meg tudjuk-e két ujjal ragadni az orrunkat, erre ugyanis szükségünk lesz az egyenlítésnél.

Győződjünk meg arról is, hogy a maszk biztonsági üveggel van ellátva („Tempered” vagy „Safety” felirat),és hogy a maszktest arcunkra tapadó pereme kettős felfekvésű. A maszktest ma már többnyire áttetsző szilikonból van. Ennek előnye az arc jobb megvilágítása és kevésbé érezzük, hogy a maszk némileg szemellenző módjára viselkedik. Hátránya viszont, hogy a maszktest a használat során könnyen elszíneződik, különösen, ha gumi tárgyakkal érintkezik. Választhatunk fekete maszktestet is, ami sokkal kevésbé kényes és a víz alatt fotózóknak vagy filmezőknek nélkülözhetetlen, mert kizárja a zavaró oldalfényeket. Némely olcsóbb szilikon anyag allergiás bőrreakciót okozhat, ezért válasszunk inkább márkás terméket. Fordítsunk némi figyelmet a maszkpántra, pontosabban a csatjára is, próbáljuk ki, hogy a pánt hosszúsága könnyen állítható és rögzíthető-e? A csat esetében előnyös a cserélhető kivitel. Ne lepődjünk meg, ha a maszk üvege már próba közben is párásodik. A gyártás közben az üvegre rakódott olajos réteg az oka, amelytől nem könnyű megtisztítani. (A hozzáértők trükkje: a réteget hagyományos – nem géles --fogpasztával el tudjuk távolítani, dörzsöljük be vele kívül-belül, és hagyjuk rajta egy éjszakára.) 

 

Az uszony

 

Fontos dolog, hogy maszk és uszony vásárlásra egyaránt bőven fordítsunk időt, keressünk fel több boltot, és ne az árat nézzük, hogy a számunkra leginkább passzoló darabot megtaláljuk. Az uszonynál különösen fontos, hogy hosszú percekig hagyjuk a lábunkon és lengessük is meg, mert ami az első pillanatokban jónak tetszik, az később itt-ott kellemetlenül nyomhat. Gondoljunk rá, hogy a vízben majd hosszú ideig kell úsznunk vele. (A hozzáértők trükkje: mindig két különböző gyártmányú uszonyt húzzunk a bal és jobb lábunkra, így biztosabban meg tudjuk ítélni, melyik a jobb számunkra.) Az uszonylapnak néhány fokos szöget kell bezárnia a talpsíkkal, keménységének pedig az edzettségi állapotunkhoz kell igazodnia. Ha még nincs nagy gyakorlatunk, a lágyabb uszonylap mellett döntsünk, mert különben könnyen görcsöt kaphatunk.

Még nem szóltunk arról, milyen építésű uszonyok között válogassunk? Alapvetően zárt és nyitott lábrészű uszonyok vannak. Az előbbit úgy húzzuk a lábunkra mint egy papucscipőt, az utóbbi inkább hátul nyitott szandálhoz hasonlít, amit pánttal rögzítünk. Az előbbi jellemzően a szabadtüdős merülők uszonytípusa, de meleg vizekben készülékes merüléshez is használható. Ne válasszunk 30-50 cm-nél hosszabb uszonylappal ellátott zárt uszonyt, a hosszabbak versenyszerűen merülőknek és vadászoknak valók. (A hozzáértők trükkje: a zárt uszonyt vékony műszálas zokniban is próbálhatjuk, az a vízben is segít elkerülni a feltörést.) Tekintettel azonban a hűvösebb éghajlatunkra, készülékes merüléshez mi inkább a nyitott, pántos uszony vásárlását javasoljuk. Ebből a lábméretünknél annyival nagyobbat célszerű választani, hogy neopréncsizmát viselve tudjuk felcsatolni. (Az uszonyválasztást megelőzően tehát egy neopréncsizmát kell vennünk, amelynél arra kell ügyelnünk, mint egy hagyományos magas szárú cipő vagy csizma vételénél: ne nyomja a lábujjainkat, de azért ne legyen túl hosszú, oldalt se szorítson, a szára viszont simuljon a lábszárunkra. A csizma nemcsak a hideg ellen véd, sziklás, köves terepen a vízbe jutást is megkönnyíti.) (A hozzáértők trükkje: a kinyújtott, csizmás lábra húzott uszonyt a pánt becsatolása nélkül mozgassuk jobbra-balra, így sem szabad leesnie.)

A pánt és csat esetében ugyanaz érvényes, mint a maszknál: az uszony is könnyen állítható hosszúságú pánttal, és cserélhető csattal legyen ellátva. A csat lehetőleg egyszerű felépítésű (könnyebben pótolható, cserélhető), de a felerősítése körül mindenképpen forgatható legyen. Jó, ha a pántnak hátul füle van, ezzel könnyebb fel- és lehúzni. (A hozzáértők trükkje: mindjárt vegyünk egy hozzáillő tartalék pántot is, mert a legrosszabbkor tud elveszni, megsérülni vagy elszakadni.) Az uszony színének megválasztása nemcsak esztétikai kérdés. A világos, kiváltképpen a sárga uszony nagyban növeli a búvár észrevehetőségét, követhetőségét a víz alatt a társak számára, de a vízben való elejtésnél is segít megtalálni. Egyébként is az a célszerű, ha az uszony a vízben úszik, vagy legalábbis lebeg. 

 

A légzőcső 

 

Ez a búvár szlengben sznorkelnek is hívott felszerelési tárgy fontosabb, mint azt egy újsütetű búvár gondolná. Nemcsak a szabadtüdős felszíni úszást és folyamatos víz alatti látást könnyíti meg, hanem a készülékes búvárok számára egyenesen biztonsági felszerelés. Aki úszott már akárcsak néhányszor tíz métert üres készülékkel a felszínen légzőcső nélkül – pláne hullámzó vízben --, az tudja miről beszélünk. No, de nézzük a légzőcső választás szempontjait. 

A légzőcső belső átmérője felnőtteknél ne legyen nagyobb 27 mm-nél (de 23 mm-nél kisebb sem), hossza 35 cm-nél. Nagy termetű búvárok legfeljebb 38 cm-es hosszúságot is választhatnak. (Gyerekeknél 18 mm és 30 cm az irányadó méret.) Légzőcsövet akkor válasszunk, ha már a búvármaszkunkat megvettük. Csatlakoztassuk a csövet fejünk bal oldalán a maszkpánthoz, állítsuk be a hosszát és „harapjunk rá” a csutorára (már ha a higiéniai feltételek ezt megengedik, ha nem, „nedves” próba nélkül is megvehető). Formájának és szájrészének adottságainkhoz jól kell illeszkedni. (A hozzáértők trükkje: Készülékes búvároknak nem érdemes drága légzőcsövet venni, keveset használják és „fogyóanyag”.) Kezdőknek mindenképpen felül nyitott és ürítő szelep nélküli sznorkelt javasolunk, mert meg kell tanulniuk a bejutott víz szinte reflex-szerű ürítését az első lélegzetvételek előtt. (Később vehetünk ürítő szeleppel és akár a fröccsenő víz elleni védőtoldattal ellátottat is. A szelep persze el is romolhat és használhatatlanná teheti a légzőcsövet.) A biztonságot, láthatóságot növeli a cső felső végén lévő, 30 mm széles piros, vagy sárga fluoreszkáló csík. Végezetül hasznos, ha a szájcsutora cserélhető megoldású, mert a „rágóbimbók” idővel behasadhatnak és leharaphatók.

 

 

Násfay Béla